1.fejezet:Újra
Mikor felkeltem nem otthon találtam magam, hanem egy
kórházban. De mi történt velem h idekerültem??? Erőt vettem magamon hogy körül
nézzek. Tőlem nem messze egy nő ült és aludt. …… a nővérem!!!!!!. Negyed óra múlva
felkelt s mikor rám nézett láttam az örömöt csillogni gesztenyebarna szemeiben.
- Hát felébredtél
Lily-Rose!!!! Annyira boldog vagyok. Hívjam fel anyát? Vagy jobb ha nem is
tudják? Mi történt pontosan?
- Is egyszerre csak egy kérdésre tudok válaszolni
- Jaj bocsáss meg nem akartalak megterhelni. A kérdések még várhatnak. Szólok egy nővérnek
vagy inkább egy orvosnak? Na mind egy. - és elszelelt. Egyedül maradtam megint.
De tényleg mi történt? És mit keres itt Iris ? Bejött egy és átvitt a
rendelőjébe. Mikor végzett a vizsgálattal átvitt egy ,,cellába,, és
közölte,hogy 2 hétig benn kell maradnom. Egy elég érdekes fiú lett a
,,cellatársam,,. Remek, lesz kivel söröznöm és buliznom.
Szia Lily-Rose vagyok. –mikor ezt kimondtam rám sem nézett
csak lehunyta a szemét. Mekkora egy bunkó. Már csak azért is erőltetem ezt a
beszélgetést. – Te ki vagy, hogyan szólíthatlak?- választ megint csak nem kaptam, sőt most meg
le is feküdt mintha csak aludna. Ezt nem hiszem el, Odamentem az ágyához és a
képébe másztam.- Neked meg mi bajod??? Köszöntem!- Ekkor olyat tett amire nem
számítottam. Villám gyorsan felült, magához szorított és a fülembe súgta:
-Úgy örülök,hogy itt vagy Lily-Rose. Azt hittem csak hallucinálom
a jelenléted. - éreztem bizsergető leheletét a tarkómon, az karjait amely a
derekamat fonják körbe. Az érintésétől el akarok olvadni, a karjaiba omlani.
Mélyen magamba szívtam édes férfias illatát. Állj!! Mit csinálok? Mint
valami szerelmes szűz. Egy idegen férfi ölel én meg itt csorgatom rá a nyálam?
–Eressz el!!! Ki vagy? Mit képzelsz, hogy csak így
ölögetsz????- Elengedett és értetlen arccal nézett rám, de éreztem a
szomorúságot és a csalódottságot ami áramlik belőle.
- Kérlek ne csináld! Ne tedd ezt velem. Hogy lehet az. hogy
elfelejtetted ki vagyok?! Most ugye csak viccelsz?!- A kínos csöndnek az vetett
véget, hogy hallottam a nővéremet egy orvossal beszélgetni.
- Kisasszony! Megjött a testvére lelete.
- Igazából nem vagyunk vérrokonok de mondja csak
- Amnéziája van. De ez nem szokványos. Ilyet meg az
orvostudomány sem látott. Csak annyit tehetünk jelen helyzetben, hogy
benntartjuk megfigyelésre 2 hétig. Miután kiengedtük ajánlott baráti
környezetbe mennie és időnként kontrollra visszajönnie.
Rendben. Viszlát! - Mikor meghallottam az orvos szavait
lefagytam. Hogy én amnéziás?? Odafordultam a fiúhoz. Megláttam a
tekintetét amitől megijedtem. Már nem csak a szomorúságot látom szürke
szemeiben hanem a gyűlöletet és a
bosszúvágyat is. Nem tudom, hogy ezeket honnan tudom. Ekkor megláttam hogy egy
könnycsepp gurul le az arcán.
Megsajnáltam, még akkor is ha nem ismerem.
Odamentem hozzá és megsimogattam a szabályosan kigyúrt karját.
-Mi baj?- rám
pillantott, visszatért a valóságba
- Semmi de mondd csak mire emlékszel??- Néz rám kérdőn. Most
mit mondjak?? Hogy semmire?Vagy hazudjak csak azért, hogy normálisnak tűnjek?
De nem szeretek hazudni.
- Mire gondolsz?- Válaszra sem méltatott. Legalábbis egy
ideig véltem. Mikor nagy komolysággal a szemembe nézett
- A balesetből. Mi történt, kivel voltál? Mire emlékszel
velem kapcsolatban?!- a remény
csillogott a szemeiben. Sajnálom, hogy
le kell lomboznom. Pedig nem érdemli meg.
- Sajnálom de…- innentől elsötétült minden. Pedig még meg
akartam kérdezni, hogy miért szomorú és kire dühös ennyire? Ráadásul még csak a
nevét sem tudom. Azzal kellett volna kezdenem. Így most kit keressek, mert
biztos nem lesz itt mire felkelek. Mire a gondolatmenetem végére már nem a kórházban voltam, hanem egy
szobában. Olyan ismerős volt. Körbenéztem. Egy fiú ismerősömé. De miért nem
emlékszem rá? Öt perc gondolkodás után végre az eszembe ötlött. Tamanié …a
szerelmemé. Sírva rogytam
le az ágyára. És csak sírtam és sírtam. A
képek is előkerültek. Mindegyiken én voltam Tammal. Még nagyobb sírásba
törtem ki. Erős karok öleltek át. Én
háttal álltam nem tudtam ki az. De ez
a kidolgozott alkar….nem lehet de mégis.
- Ne sírj Lily! Mi történt? Én itt vagyok veled!- ő az!
Csak ő lehet!!! Ez a hang, ez a
szójárás, a karok.
